Aki eddig néha néha olvasott engem, biztosan tudja már, hogy van egy 4 éves cserfes kisbarátnőm. Rendszeresen meglátogat, és ilyenkor mindig sütök-főzök neki valami vicceset, mert amúgy nem egy jól evő nőszemély. A barátnőm folyton panaszkodik ezért, így ha elhozza hozzám, ki kell tegyek magamért, de általában be is válik. Volt már leves betűtésztával és csillag alakú zöldségekkel, színes tészta sajtráccsal, répás muffin bébi répával, borsóhadsereg, brokkolis perec, pöttyös palacsinta, múmia virsli. A barátnőm azóta sem tudja, hogy áldjon vagy átkozzon, ugyanis a gyermek így mindent megeszik, viszont otthon is így kéri. Sőt, az óvodában egyenesen kikérte magának a sima borsófőzeléket. :)
Mintha 3 hónapja javult volna a helyzet, de sajnos messzire költöztek, így a látogatások ritkulnak.
Ma viszont itt voltak, és nagyon örültek az ajándékoknak.
A hóemberes ötletet valahonnan a Flickr-ről vettem.
Csináltam mini linzerkarikákat, amiket narancslekvárral ragasztottam össze, és kókuszgolyó tésztát, amiből a nagy hóemberek készültek. A barátnőm odáig van a házi tortákért, és névnapja is lesz, így ő egy narancsos csokitortát kapott, az a kedvence. A kész tortát szintén bevontam fondanttal, és megkapta a hóemberpofit. Szemek, orr, száj, és sok sok gyöngy. Sajnálom, hogy nem tudtam lefotózni, de az utolsó pillanatban lettem kész vele, és 1 óra dermedés minimum kellett neki.
A torta kakaós piskóta, amibe kevertem 1 tábla olvasztott 60%-os Tibi étcsokit, pici diót, és fahéjat. Megsütöttem, majd 3 részben elvágtam. A felső rétegbe narancskrém került, az alsóba narancslekvár.
Készítettem még egy meglepetést a torta mellé, rozmaringos narancslikőrt, amit innen lestem el. Nehezebb volt szép üveget találnom, mint megvárni az 5 hetet, még összeértek az ízek. :)
Örülök, hogy túl vagyok ezen az ajándékozáson, mert ettől féltem a legjobban. Még sosem dolgoztam fondanttal, színezővel, és ez így első alkalommal látszik is. :) De voltak olyan kedvesek a csajok, hogy nagyon örültek, és remélem ízleni is fog nekik.
Ja, és a legfontosabb!
Szeretnék köszönetet mondani Kiskuktának, aki sokat segített nekem a tanácsaival, és a hapekomnak, aki megajándékozott egy 17 cm-es tortaformával, amire már oly régóta vágytam! Nélkülük sokkal nehezebb lett volna.

Nem vagyok Nyilas Misi, de tegnap olyan pakkot kaptam, hogy azóta is nézegetem, rendezgetem, szeretgetem, gyönyörködöm!
Attól kaptam, akit elsőként ismertem meg blogozásom kezdetén, és akinél rögtön az első látogatásra közel 1 órán át nézelődtem szájtátva. Ő volt az első kommentelő nálam, és havmániánk (is) szorossá fűzte a kapcsolatunkat! Nem mellesleg a legcukibb Űrhajóssal rendelkezik, és elképesztő amiket készít.

Manósapi, manópulcsi, manókesztyű, manósál, egy igazán karakán kötött hóember akié a piros sapi és sál, de róla nem készült fotográfia, mert már felszerelvényeztem a díszek közé. Egy gyönyörű fadoboz ami kincseket rejtett, plusz ezeket a pihe hógolyókat, és egy csodaszép képeslap. Ezek utaztak a csomagban.

Szívből köszönöm Bea! :)

Amikor elolvastam Wise Lady körkérdését, a legelső pillanatban jót derültem. Két karácsony jutott eszembe, az egyik amit leírok, a másik pedig amikor már ismertem a tartozékomat.
Szóval az első története.
16 éves voltam. Akkoriban egy 4 emeletes panelház földszintjén laktunk, és a megvásárolt fenyőfánk mindig az erkélyen várakozott díszítésig. A dologhoz hozzátartozik, hogy 8 éves koromban Apukám egy hatalmas, plafonig érő, közel 3 méter magas, hosszú levelű fenyőmunstrummal állított haza. Rögtön beleszerettem, mert elfoglalta a fél szobánkat, és esténként csodálatos volt rajta az a rengeteg színes fény. Utána 15 éven át mindig kisírtam ezt az óriást, és mind a mai napig ezeket a nagydarab fákat csodálom meg igazán. Anyu is rájött az első sokk után, hogy a hosszú tűlevelet könnyebb összeszedni, és volt amikor csak március végén fosztottuk meg ünnepi gúnyájától, (a fát, nem az Anyukámat) mert olyan jól bírta.
Szóval a fenyőnk kint várakozott az erkélyen, amikor egyik este 10 óra tájban egy hatalmas puffanást hallottunk, és az erkély üvegének hangos csörömpölését. Kinéztünk, és a fának hűlt helye. Apukám feltépte az erkélyajtót, és úgy ahogy volt papucs nélkül télvíz idején kiugrott az erkélyen, kikapta az első keze ügyébe kerülő hatalmas növénykarót a földből, és kiabálva elkezdett a c betűs kisebbség után futni. Azok menekülés közben keményen birkóztak a hatalmas fával, de kb. 3-400 méter után otthagyták az út közepén. Az akkor 8 éves öcsém is sietett menteni valamilyen célszerszámmal, de percek múlva végre megláttuk Aput, ahogy bandukol haza, maga után húzva a fenyőfánkat. Sosem gondoltuk volna, hogy ezt az óriást kiemelik az egyébként nem éppen alacsony teraszról, de 3 embernek sikerült. Beállítottuk utána a zárható biciklitárolóba, és még pár évig mindig ott várakozott, míg nem kertes házba költöztünk.
Elérkezett a szenteste. A menetrend mindig úgy zajlott, hogy Anyu főzőcskézett, majd egy ideig együtt kötöztük a regiment szaloncukrot. Délután 4-5 óra tájban mi ketten Apuval nekiestünk a fának, Anyu befejezte a szaloncukrokat, kipakolta a díszeket, és még tüsténkedett egy sort a konyhában. Erre a nagy fára 4 db égősor kellett, ami nálunk általában mindig elromlott szentestére. Na akkor jött az, hogy Apukám hozta a kis feszültségmérőjét, és minden darab égőt egyesével méregetett, ami ugye nem ment 2 perc alatt. Amikor megtaláltuk a hibás égőt és kicseréltük, természetesen egy másik ment tönkre, majd kezdődött az egész méricskélés előről. Ez 4 sor esetében igen idegölő egy idő után. Azt hiszem este 10 óra tájban Anyukám kissé idegesen közölte velünk kinézve az ablakon, ahol a szemközti lakásokban már mindenhol fénylett a feldíszített fa és rendszerint túl voltak az ajándékozáson, vacsorán, ha nem fejezzük be a fát égősorral vagy anélkül, elmegy aludni. Így történt, hogy a sikeresen meggyógyított 2 db égősorral, éjjel 11-kor, kicsit fáradtan és kedvetlenül beültünk a meglovasított de hősiesen visszaszerzett karácsonyfánk alá, majd az ajándékozás után már jobb kedvvel, nevetve, igazán fenyőillatú ünnepi hangulatban, éjfél felé megettünk a karácsonyi menüt, és jót mulattunk azon, ahogy Apukám zokniban megsétáltatta december 20.-án késő este a fát. :)

Amiért most mégis szomorú vagyok az, hogy eszembe jutott a Nagymamám is, akiről pár nappal ezelőtt írtam a pogácsasütés kapcsán. A nagyim 98-ban halt meg (a Papám 63-ban), és nem ment újra férjhez. Mióta az eszemet tudom, csak róla beszélt és el sem tudott képzelni maga mellé más férfit. Kevésszer volt nálunk szentestén, pedig Apukám hívta, de valamiért mégsem jött. Ha néha mégis együtt voltunk, úgy örült a nagy üveg unicumnak amit kapott, hogy fülig ért a szája. Az volt a kedvence, a többi ajándék szinte alig érdekelte. Vehettünk neki csilivili gyönyörű pulcsit, bármilyen kerámiát, mindig a gömbölyű csomagolást kereste. Minden nap egy kis kupicával beitókázott belőle... :)
Most gondoltam bele igazán, hogy mennyire egyedül lehetett évtizedeken át, és vajon mit érezhetett amikor egyedül díszítette a kis műfáját, saját magának. Vajon neki milyen emlékei lehettek, melyik volt a legemlékezetesebb karácsonya? Sajnálom, hogy már nem tudom tőle megkérdezni. 25.-én az első dolgunk mindig az volt, hogy elmentünk hozzá. De az más. Szentestén egyedül lenni... az nagyon szomorú lehet...

A fotón látható díszt költözéskor elhoztam magammal a családi kollekcióból. Ez még nálam is öregebb, és az az akasztó van rajta, amit annak idején Apukám 76-ban rászerelt. Akkor házasodtak össze a szüleim, és vettek új díszeket az első közös fájukra. Ez azon szépségek egyik darabja, és féltve őrzöm. Hiába költöztem el 9 éve otthonról, nekem nagyon fontos a családom mind a mai napig, és ehhez ezek a tárgyak, emlékek is hozzátartoznak.

A kérdést továbbítom azoknak akiknek a díjat is küldöm, de még nem válaszoltak.

Van itt még valami:

Zsuzsi meglepett ezzel a kedvességgel! Igazán köszönöm! :)
Akiknek én adnám, még nem láttam náluk, és talán örülnek is neki:
Duende, Niki, Saci, Szamóca, Kiskukta, Kristina, Yasmine, GardoZsuzsi, Puszedli, Wise Lady

Elkészültek a bonbonok is.
Rumos diós, marcipános, pisztáciás, mandulás, konyakos meggyes.
Semmi kacifánt! Olyan jégkockatartót vettem ami igen nagy űrtartalmú, így ezek a szivecskék kb. 4 x 3 x 2,5 cm-es finomságok. Ezekbe tudtam tölteléket pakolni, praktikus. A diót ledaráltam, kapott porcukrot és rumot. A darált mandulához szintén társult porcukor és mandula aroma. A pisztáciához mézet kevertem, a marcipán adott volt, a konyakos meggy pedig a fagyasztómból előbújó gyümölcsből készült, amit 2 napig konyakban áztattam, és a végén kis porcukorral masszává kevertem.

Még sosem készítettem bonbont, így ezek elkészítése hasraütésszerűen ment. Nem tudtam hogy kell, ilyen lett. :D Ezek ellenére mégis nagyon jól sikerültek, így legközelebb is így fogom őket gyártani.

Hapekom említette még este, hogy a nagytudású időjósok havat ígértek mindenfelé, de oda se figyeltem... Aztán reggel arra keltem, hogy mindenfelől nagy szirénázások szólnak, egyből tudtam, hogy esett a hó. Kipattantam az ágyból, kinéztem az ablakon, és minden fehér volt... Legszebb reggelek! :)

Ezen a fotón megint elkaptam egy hócsillagot, a levél baloldalán lifeg a kicsike:

Azt mondjátok gyerekes vagyok?
Igen, igen, én csináltam. De csak 30 centis... :)

Egyszerű és nagyszerű!
Kéksajt + tejszín + dió = mártás
Farfalle + lobogó sós víz = tökéletes tészta
Fehér bor + púpos pocak = teljes elégedettség

Haaaaaaaaaaaaaaaaaav!
Még csak hulladozik, de akkora pelyhekben, mint a fejem!

u.i.: Csak kirongyoltam pizsialsó, csizma, kabát, sapkában havat fogni. Ez a kicsike megpihent a kabátom ujján. :) Híressé teszem...

Niki kérte (örülök, ha érdekel), hogy mutassam meg a legrosszabbnak és legjobbnak vélt - gondolom kajás- képeimet, bejegyzéses szövegeket. Ez utóbbi kiválasztása nem megy, mert mindig össze-vissza hordok minden hülyeséget, de képet tudok mutatni. :)
Kedvenceim a cseresznyés, trüffel, törökfasírt, kelkáposztatekik, és egy rétes kollázs:

Ez fotóként nem a legszebb, de nagyon kedves nekem:



Itt a végén eldugom a bénaságokat:
(nem röhög!)

Leginkább Bea, Duende, Wise Lady félresikerült képei érdekelnek. A legjobbjaikat folyton csodálom! :)

Ma egyből főztem kétfélét. Nagyon cseles voltam! :) Na de azért a dologhoz az is hozzátartozik, hogy voltak megkezdett dolgok a konyhában, így azokat is fel kellett használnom.
Az egész úgy kezdődik, hogy végy két szép padlizsánt. Vásárlás közben még ne tudd, hogy mi lesz belőle, csak vedd meg. Törd a fejed erősen, és hívd segítségül google barátodat, közben pedig erőteljesen koncentrálj mi van a hűtődben.
Ekkor találtam két zseniális receptet egyfajta ételhez. Padlizsántekercsek!
Darálthúsos verzió, citromos besamell mártással... remek!
Diós túrókrémes másik verzió... szintén remek!
A kb. 20 dkg túró és a 10 dekányi krémsajt végre felhasználató, és az 1 marék dió is ami megmaradt a túrós stollenből.

(Ha már stollen... a tegnapi törölt bejegyzésem erről a sütiről szólt, csak aszalt gyümölcsök helyett rumba áztatott diót tettem a túróhoz, és csillagokat szaggattam belőle. A süti isteni, a kép csapnivaló.)
Tehát a receptek: egyik, másik.
A képen a húsos tekercsek, körbeöntve a finom mártással, tepsiben pihenve. Nem egy fotógén elemózsia, de sokszor fogom ezután készíteni.

Napos délután volt...

... de már nagyon várom a havat!

Egy kicsit tetőzött nálam az édesség, így ma csakis sósat akartam sütni. Amikor megláttam Sacinál ezt a sajtos-diós pogácsát, egyből tudtam, hogy ez az igazi Mikulásvárós.
Amire szükségünk lesz: 25 dkg liszt (nekem 35 dkg kellett, mert lehet több tejet tettem bele), 12 dkg vaj, 10 dkg krémsajt, 1 tojás, 1-2 kk só, 2 dkg élesztő kevés tejben felfuttatva, dióbél.
Manőver: A lisztet összegyúrtam vajjal, krémsajttal, 1 tojás sárgájával, sóval és az élesztővel. Magára hagytam, és miután megkelt kiszaggattam. Tepsibe sorakoztattam, és újra egyedül hagytam kb. 15 percre. Végül megfestegettem őket egy felvert tojással.
Minden pogácsa tetejére egy-egy diódarabot "szereltem", és előmelegített sütőben kb. 200 fokon készre sültek. Nagyon finom, lágy pogácsák születtek, és a tetejére szerelt megpörkölődött dió igazán különlegessé teszi. Karácsonyra is csinálok majd, de akkor lehet a tésztájába is keverek majd kis pörkölt, őrölt diót.

Többen kérdeztétek! Igen! Itt járt már... :)

Amikor elköltöztem a szüleimtől, a sok évtizedes díszekből is elhoztam párat, és két égősort is. A szebbik mindig a karácsonyfán világít, a másikat az ablakba szoktam tenni. 7 éve a barátnőm egy bécsi útjáról hozta a kis lámpásokat nekem, nagyon kedvelem őket, így párban világítanak.

Ma este kikerültek a fények az ablakba,
hogy Mikulás pajtás is könnyebben idetaláljon... :)

Diós-brokkolis-sajtszószos csigatészta

Nem találtam óriás tölthető kagyló tésztát, így rakottasan főztem ezt a mai ebédet. :)
Recept itt.

Két elmaradásomnak szeretnék most eleget tenni.
Dortimcsi indított egy körkérdést: hogyan csöppentem bele a főzésbe...

Minden aprótalpú koromban kezdődött, amikor folyton beálltam segíteni a Nagymamámnak pogácsát sütni. Imádtam a Nagyit, ő az Apukám Édesanyja! Alacsony, vékony nő volt. Örökké becsavart frizurát viselt, amihez hajhálót is hordott, hogy tartósak maradjanak a hullámai. Színes virágos otthonkái remekül elszórakoztattak engem, sokat parádéztam bennük. Nem sokkal volt nagyobb lába, mint nekem gyerekként, erre úgy 12 évesen jöttem rá, amikor felpróbáltam a cipőit is. :) Minden hétvégémet nála töltöttem. Mikor megérkeztünk hozzá, becsöngettünk, ő kilépett a házból, és mindannyiszor hangosan kiabálva sietett a kertkapuhoz. - Itt az én kis Pillangóm, Csipetkém! Itt az én kis Pillangóm, Csipetkém... :))
A mai napig emlékszem arra a rengeteg pogácsára amit megsütött. Apukám szerette gyerekkora óta, így folyton sültek. Nekem pedig megtetszett a szaggatás, ahogy "pödörgette", hogy magasabbak legyenek, a megkenés, a tepsibe sorakoztatás. Most is úgy csinálom a pogácsát ahogy ő akkor megtanította nekem, és az Anyukám is hasonlóképp. De ott volt az elmaradhatatlan töltött paprika is, amit előszeretettel tömködtem, és a legjobban szerettem nála.
Anyukám nem igen nógatott eleinte, hogy én főzzek. Ő remek szakács, és a kuktáskodáson kívűl nem sok egyéni teljesítményem volt a konyhában. 18-20 évesen néha már rám szólt, hogy illene megfőznöm egy-egy komolyabb ételt is, de egészen 24 éves koromig nem éreztem szükségét. Inkább a sütés érdekelt. Már 18 évesen is jókat sütöttem, de mivel nem voltam belekényszerítve mert Anyukám megcsinálta mindig, nem gyakoroltam.
24 évesen saját lakásba költöztem, 40 km-re a szüleimtől, így nem volt megoldható, hogy hazaugorjak enni. Jött a kényszer. Egyedül éltem, elvoltam a tészta, tészta, főzelék, hideg étel, tészta, leves, hideg étel, tészta menüsoron. Aztán meguntam!
Eldöntöttem, hogy ez így nem mehet tovább, és beleástam magam a tudományba. Anyukámmal forródrótot tartottam fent arra az esetre ha elakadok, és az origon is remek társaságba csöppentem, akik tapasztalt, kitűnő, segítőkész szakácsok. Fél évre rá megismertem a Hapekomat is, így aztán össze kellett kapnom magam, hogy ne valljak szégyent. :)
A sütés maradt az örök szerelem, ez újra és újra megtapasztalódik nálam. Sokkal nagyobb türelmem van sütni, dagasztani, keleszteni, formázni, várni, festegetni, mint megfőzni egy levest. Mára már rájöttem, hogy 3 dolog kell a főzéshez. Jó alapanyag, nagy hely, és türelem. A fotózás sokat lendített a főzésen is, hiszen amikor 3-4 éve a fórumos társaim bevezették, hogy fotókat közölnek az aznapi ebédről, jött a sok inspiráció. Elalvás előtt már komponáltam a tálalást, és két nappal előre gondolkodtam mit fogok főzni. Fontos volt nekem ez a közösség, sokat tanultam tőlük. A halászlé, vadas és egyéb komplikáltabb ételek még mindig nem mennek. Ezeket Anyukám csomagolja a fagyasztóba. Nagyon kicsi a konyhám ezekhez.

Hoztam egy 3 évvel ezelőtti képet a konyhámról, ezen látszik, hogy a munkalapom amin a teásdoboz és a fűszerek laktak kb. 50 cm. Mellette a gáztűzhely, másik oldalon pedig már kandikál a mosogató. :) Képzelhetitek mikor karácsonyi sütés van nálam, a 3 nagy tálcám hogy fér el. Még a szobába is pakolok. Nem kell sokat futkosni, 49 nm a lakás. :D
Szóval ez sok mindenben meggátol, de nem vagyok kedvetlen. Inkább ösztönöz, meg szeretem ezt a lakást. Ma már Apukám is elismerően nyilatkozik a főztömről, leginkább a fánkomról, a Hapekom pedig minden nap elmondja mennyire tetszik neki amit főzök, és látom rajta, hogy tényleg nem vetít. :)
Nagyon megszerettem ezt az egészet, és a fotózással kombinálva pedig az egyik legjobb dolog a világon.

A másik restanciám egy díj, amivel Wise Lady lepett meg! Nagyon szépen köszönöm neki! :)

Nagyon igyekeztem pedig visszaszorítani a karácsonyi őrületet, de tegnap útjára engedtem a vadat. :) Én Nikinek, Puszedlinek, Kacskaringónak, Dortimcsinek, DebiGabinak adnám tovább a díjat is és a kérdést is. Ha van kedvetek csajok, írjatok! :)

Nézegettem a tavalyi karácsonyi képeinket, és valahogy beszabadultam a többi mappába is. Ott találtam ezeket. Idén nyáron a legnagyobb vihar volt.

Sőt, megkockáztatom ilyet még életemben nem láttam. Arra lettem figyelmes, hogy korom sötét lett, félelmetes volt ahogy bevonult fölénk ez a fekete felhőtömeg. Semmi photoshop!